Amennyiben egyszerre két pete lökődik ki, a várandósság végére kétpetéjű ikerbabákat tarthatunk kezeinkben. Megvastagszik a méh nyálkahártyája, hogy befogadhassa a megtermékenyített petesejtet, táplálva azt addig, amíg ki nem alakul a köldökzsinór és a méhlepény.

Már négy nappal a fogantatás után szervezetünk elkezd termelni egy humán korion-gonadotropin nevű hormont (hCG). Ezt „terhességi hormonnak” is szoktak nevezni, amely egy hét után már vérből és vizeletből is kimutatható lesz. Vannak tesztek, amelyek már a fogantatástól képesek kimutatni a terhességet, akarom mondani áldott állapotot, de célszerű megvárni vele a két hetet, vagy – a következő menstruáció kimaradását. Néhány nő, a szerencsések már egyből megérzik a fogantatást, de vannak olyanok is, főleg a többség, mint én, akiknek az első hónap úgy elsuhan, szinte tünetmentesen, hogy észrevétlen marad a sok kis biológiai folyamat, amely felkészíti szervezetünket az anyaság minden gyönyörére.

Azok a kismamák, leendő kismamák, akik már tervezik a kis jövevény érkezését, jobban odafigyelnek a testmozgásra, az étkezésre, megváltoztatnak bizonyos szokásokat, tudatosabban kezdenek élni. 

Nagyon jó, hogy már ilyen szinten fejlett az orvostechnológia, az ultrahangon mért értékekből akkor is ki lehet számítani a fogantatás – körülbelüli, szinte pontos – időpontját, ha esetleg csak körülbelülre tudjuk, mikor volt utoljára menzeszünk. Egy időben természetesen szépen vezettem a naptáramat, becsületesen, aztán valahogy mindig elfelejtődött, és csak nagyjából tudtam belőni az előző hónapok piros betűs napjait. Gondoltam magamban, hogyha majd egyszer belevágunk a babaprojektbe, sokkal menőbb leszek, veszek szép határidőnaplót és mindent feljegyzek majd benne, hogy pontosan tudjuk, mikor történhetett a fogantatás. De persze az élet megint megviccelt, így amikor a 7. héten az orvosom közölte a hírt, hogy tényleg babát várok, akkor, ha ott helyben agyon ütnek, sem tudtam volna pontosan megmondani, mikor volt az igazi, utolsó menzeszem. Ennek mondjuk egyik oka a PCOS volt (erről részletesen ITT olvashatsz), ami mindig kedvesen megviccelt minden téren. A körülbelüli időpontra azért emlékeztem, az ultrahang pedig megerősített ebben.

Szóval visszatérve, így utólag már tudom, hogy mikor voltam a második hétben, de tünetem szinte semmi nem volt. Készültünk a nászútra, nagy volt a hajtás a munkahelyen és már félig a költözésen járt a fejünk és a kezünk, mert persze mikor a legjobb hír megtudni, hogy kismama vagy? Amikor már felmondtál a munkahelyeden a költözés miatt, amikor két héttel vagy költözés előtt és amikor úgy érzed, hogy minden összeesküdött ellened. Spoilerveszély: minden a lehető legjobbkor történt, minden a lehető legjobb szerint alakult, és egy percre sem bántam meg, hogy kisbabánk lesz, még akkor sem, ha egy évvel később kezdtünk volna bele a babaprojektbe.

És most azokhoz az anyukákhoz szólnék, akik hasonló kétségbeesős helyzetben érzik magukat, mint én, amikor megtudtam, babát várok. Lehet bármennyire is kilátástalan a helyzet, lehet, hogy úgy érzed, hogy minden összeesküdött ellenetek, lehet, hogy csak sírsz órákon át a tehetetlenségtől, mert úgy érzed, rosszkor jön a baba. Ezek az érzések teljesen normálisak, természetesek. Ne félj kiadni magadból, ha kell, sírj, attól megnyugszol. Aztán vegyél egy mély levegőt és gondold végig, ez a kicsi lény akkor és ott téged, benneteket választott! Nincs nagyobb öröm annál, hogy egy kicsi lényből erőt merítesz, megrázod magad és talpra állsz! Igen, az első pár hét engem is megviselt lelkileg, de olyan ambivalens érzések kavarogtak bennem, amelyet még soha nem éltem át. Ha nem tervezitek a babát, akkor általában akkor jön, amikor nem számítasz rá. De hidd el, hogy az a kilenc, csodálatos hónap bőven elég, hogy felkészülj, felkészüljetek a fogadására, azalatt nagyon sok víz le tud folyni a Dunán, és bármennyire is döcögősen induljon, egyenesbe fogtok érni. Csak nem szabad elfelejtened, hogy Ő ott van veled mindig, Ő téged választott, Ő hozzád akar tartozni!

Hartmann Viki