A kicsi embriónk befejezi útját és beágyazódik a méh falába. Ezt a beágyazódást kísérheti pecsételő vérzés, amelyet akár egy gyengébb menstruációs vérzéssel is összekeverhetjük, ám ez már az első jele lehet a kis életnek! 

Nászutunk a 3. hét végén kezdődött. Akkor persze még semmi jelét nem tapasztaltam, legalábbis akkor ezt így éreztem, utólag természetesen sokkal okosabb az ember lánya. Az úticélunk Görögország volt, és mi szeretjük a kihívásokat, így egy röpke 20 órás buszos utazással indultunk neki a világnak. Hogy mi volt a szokatlan már magában az utazásban? Majdnem a teljes menetidőt végig aludtam! Nagy naivan ráfogtam, hogy az utóbbi hetek azért húzósak voltak, sok volt a munka, szeptemberhez képest pedig nagyon meleg volt. Olyan pokoli fáradtságot pedig már régen nem éreztem, így elkönyveltem magamban, hogy kimerültem és legalább mire a tengerpartra érünk, teljesen kipihent leszek.

A második nagy változás is ekkor kezdett furcsa alakokat ölteni. Mindig is szerettem a hasamat, de ilyen sokat, mint ezalatt az egy hét alatt, még nem ettem. Minden ételt kipróbáltunk, és minden „kötelező” étkezésnél – reggeli, ebéd, vacsora – úgy éreztem, hogy teljesen üres a pocakom, mintha semmit nem ettem volna, szinte könyörögtem, hogy együnk már.

És hogy lássátok, tényleg semmit nem vettem észre az áldott állapotomból, iszonyú felelőtlenül viselkedtem. Pedig ha tudtam volna, hogy már babát várok, becsszó nem mászkálok sziklákon, nem fürdök a tengerben, nem süttetem magam a napon, nem vállalok be hatalmas túrákat a nagy melegben. Nem eszek mondjuk tengeri herkentyűket (okés, ezt csak kóstoltam, nem is igazán jött be) és jobban odafigyelek mindenre. De nem így volt… élveztem a boldog nászutat, mit sem sejtve, mennyi minden zajlik a szervezetemben ez idő alatt.

A harmadik gyanús ok a hazaérkezéskor volt. Nyilván a visszafele lévő utat ismételten átaludtam, pedig hosszabbra sikeredett a magyar határon való 3 órás várakozás miatt, de úgy voltam vele, megint kimerültem, immár a sok programnak köszönhetően (persze azzal nem foglalkoztam, hogy sem a férjem, sem a két emeletnyi utas nem volt ennyire furcsamód fáradt, mint én :D ). Hazaértünk fáradtan, másnap pedig fel sem bírtam kelni. Azt hittem, elrontottam a gyomromat, sőt, egészen biztos voltam benne. Mivel akkor már nem kellett dolgozni mennem, ezért megtehettem, hogy ágyban maradjak. Igazából nem megtehettem, hanem nem volt választásom. Annyira legyengültem, kimerültem a sok rosszulléttől (ami csak a nagykönyvekben van reggeli rosszullétként feltüntetve, de nekem éjjel-nappali rosszullétem volt), hogy megmozdulni sem volt erőm. Hétvégén hazalátogattunk anyósomékhoz, látta, milyen sápadt vagyok és a gyomrom még mindig rendetlen volt, és csak úgy tömtem magamba a vajas-mézes kalácsot, amikor mosolyogva megjegyezte, hogy a férjemmel ő is pont ezt kívánta, amikor terhes volt. Én pedig kikértem magamnak, hogy az lennék, mert hát teljesen kizárt.

A következő héten, amikor újra hazalátogattunk, pedig igazat kellett adnom neki, hogy valóban, nemsokára jön az unokája. És örültek a hírnek.

Kisbabád számára sok-sok terméket megtalálsz a Pelenka.hu webáruházban, ide kattintva szétnézhetsz az oldalon.

Hartmann Viki